Nem kell, hogy az agyad sorsa az Alzheimer legyen – mondja egy TED előadáson Lisa Genova neurológus. Ezt az előadást osztom itt meg Önökkel, annyira hiánypótló és értékes anyag.
“Hányan szeretnének önök közül legalább 80 évig élni? Na igen, szerintem mindannyian abban bízunk, hogy hosszú életűek leszünk. Nézzünk kicsit a jövőbe, az önök jövőjébe, és képzeljük el, hogy 85 évesek vagyunk! Most mindenki nézzen a két szomszédjára! Egyikük valószínűleg Alzheimer-kóros. Jó, jó! Az is lehet, hogy most azt gondolják: „Na, de biztos nem én.” Ám legyen. Akkor ön a gondozó.
Tehát ez a szörnyű betegség nagy eséllyel mindannyiunkat elér. Félelmünk nagyrészt abból táplálkozik, hogy semmit nem tehetünk ellene. Hiába kutatjuk évtizedek óta, még mindig se ellenszere, se gyógymódja. Tehát ha elég szerencsések vagyunk, és sokáig élünk, megjelenik az Alzheimer-kór agyunk végzeteként. De talán mégsem kell így lennie. Mi lenne, ha azt mondanám, tudunk módosítani a statisztikán, szó szerint változtatni agyunk végzetén, külön gyógymód, vagy az orvostudomány haladása nélkül is?
Kezdjük azzal, hogy megnézzük, mit tudunk jelenleg az Alzheimer neurológiájáról! A képen két összekapcsolódó idegsejtet látunk. Pirossal bekarikáztam a kapcsolódás helyét, ezt szinapszisnak hívjuk. A szinapszis helyén neurotranszmitterek szabadulnak fel. Itt jutnak át a jelek, itt zajlik az információcsere. Itt gondolkodunk, érzünk, látunk, hallunk, vágyakozunk… És emlékezünk. Az Alzheimer is a szinapszis helyén zajlik.
Nézzük meg kinagyítva ezen az ábrán, mi is történik itt. Az információcsere során neurotranszmitterek is felszabadulnak, pl. glutamátok, az idegsejtek kis peptideket is kilöknek, az úgynevezett béta-amiloid fehérjéket.
Normál esetben a mikroglia-sejtek felemésztik a béta-amiloidokat, ők az agyunk takarítói. Miközben az Alzheimer molekuláris okai máig vitatottak, a neurológusok többsége úgy gondolja, a betegség akkor kezdődik, amikor a béta-amiloid túlszaporodik. Vagy túl sok szabadul fel, vagy túl kevés emésztődik fel, és a szinapszis helyén túl sok halmozódik fel belőlük. Amikor ez megtörténik, ragacsos tömbökben egymáshoz kötődnek, ezt hívjuk amiloid plakkoknak.
Tegye fel a kezét, aki 40 éves, vagy annál több! Látom, nem szívesen vallják be. Ez a betegség első fázisa, a felgyülemlett amiloid plakkok jelenléte ekkor már kimutatható az agyban. De ezt csak PET CT tudja kimutatni. Ekkor még a boldog „mit sem sejtés„ állapotában vagyunk. Még nem tűnik fel semmilyen károsodás a memóriában, nyelvben, tanulásban. Még nem… Úgy véljük, legalább 15-20 éves folyamat, mire az amiloid plakk felhalmozódása eléri a kritikus szintet, akkor molekuláris reakció láncot aktivál, és ez okozza a betegség klinikai tüneteit. Mielőtt eléri ezt a pontot, emlékezet kihagyások következhetnek be, olyanok, mint: „Miért is jöttem be ide?” vagy: “Hú… hogy is hívják?” vagy: “Hová tettem a kulcsomat?” De mielőtt megint mindenki kiborulna, mert tudom, az elmúlt napban legalább a fél társaság átélte valamelyiket -ezek a teljesen normális feledékenység jelei. Még azt is vitatnám, hogy ezek a példák közvetlenül összefüggnének a memóriával, egyszerűen csak nem figyelünk oda, amikor valahová letesszük a kulcsainkat.
A kritikus szintre eljutva az emlékezet, a nyelv és a tanulás különböző hibái jelentkeznek. A kulcsainkat nem a kabátzsebben vagy az előszoba asztalon fogjuk végül megtalálni, hanem a hűtőszekrényben, vagy bárhol, de azon fogunk tűnődni: „Ez meg mire való?” Mi lesz tehát, ha az amiloid plakkok elérik a kritikus mennyiséget?
Mikroglia takarító sejtjeink túl aktiválódnak, gyulladást és sejtkárosodást okozó vegyi anyagokat szabadítanak fel. Úgy gondoljuk, ezzel lényegében elkezdik pusztítani a szinapszisokat is. Egy fontos neurotranszmitter fehérje, a „tau”, hiperfoszforilálttá válik, és összegubancolódik, így a belsejében elhalnak az idegsejtek. A betegség középsúlyos fázisát kiterjed gyulladás, általános zavarok, totális háború a szinapszisnál és sejtpusztulás jellemzi.
Tehát ha önök kutatók lennének, és gyógyítani akarnák ezt a kórt: melyik pont tűnne ideálisnak a beavatkozáshoz? Sok kutató a legegyszerűbb megoldás mellett teszi le a voksát: meg kell akadályozni, hogy a plakkok elérjék a kritikus szintet, vagyis a gyógyszerkutatások széles körben olyan hatóanyag-fejlesztésre irányulnak, mely megelőzi, leállítja vagy csökkenti az amiloid plakkok felhalmozódását. Igy az Alzheimer-kór kezelése valószínüleg a prevenció, vagyis a megelőzés lesz. Be kell majd szednünk ezt a tablettát, mielőtt eljutnánk a fordulópontra, mielőtt a reakciólánc beindulna, mielőtt a hűtőszekrényben hagynánk a kulcsainkat. Véleményünk szerint ez az, amiért idáig csődöt mondtak ezek a gyógyszerek klinikai kísérletekben – nem a tudomány vallott kudarcot, hanem a kísérletben résztvevő betegek már előrehaladott stádiumban voltak. Túl késő már a megelőzéshez. Tekintsünk úgy az amiloid plakkra, mint egy gyufalángra. A kritikus pontot elérve az egész erdőt lángra lobbantja. Ha már lángol az erdő, hiába fújjuk el a gyufalángját. Azt még azelőtt kell eloltani, mielőtt az egész erdő tüzet fogna. Még mielőtt a kutatók megoldást találnak, ez igazán jó hír számunkra, ugyanis azt jelenti, hogy az életmódunk befolyásolhatja az amiloid plakkok felhalmozódását. Tehát módunkban áll késleltetni a kritikus pont elérését.
Képzeljük el egy mérleghintaként az Alzheimer kockázatát. A kockázati tényezőket halmozzuk fel ide, és amikor a kar eléri a talajt, már megjelennek a kór tünetei és diagnosztizálható lesz. Most képzeljük el magunkat 50 évesként. Már nem vagyunk mai csirkék, ezért a korral együtt összegyűlt néhány amiloid plakkunk. A mérleg kicsit le felé billen.
Most nézzük a DNS-ünket. Mindannyian örököltünk géneket édesanyánktól és édesapánktól. Egyes gének fokozzák, mások csökkentik az Alzheimer kockázatát. Ha önök olyanok, mint főhősöm, Alice, ritka génmutációt örököltek, ami összezavarja a béta-amiloid működését, és ez önmagában elég ahhoz, hogy felborítsa az egyensúlyt. Az örökölt gének azonban többnyire csak egy kicsit billentenek a mérlegen. Az ApoE-4pl. olyan gén variáns, ami fokozza az amiloid-felhalmozódást, de ha valaki örökli is a szüleitől, még nem biztos, hogy valaha is Alzheimer-kóros lesz. Ami azt jelenti hogy a DNS önmagában nem felelős a betegség kialakulásáért. Akkor mitől függ? Az öregedés és az örökölt génjeink ellen semmit nem tehetünk.
Idáig semmit nem mondtam, amivel megváltoztathatnánk agyunk végzetét.
Nézzük az alvást! A lassú hullámú mély alvás során a gliasejtek működése az agyi folyadékkal átöblíti az agyat, mire felébredünk, kimossa a szinapszisokban felgyűlt anyagcsere-termékeket. A mély alvás az agy méregtelenítője.
De mi történik, ha el blicceljük az alvást? Sok kutató szerint a rossz alváshigiéné az Alzheimer előjele lehet. Egyetlen átvirrasztott éjszaka fokozhatja a béta-amiloidok szintjét. Az amiloid-felhalmozódásról pedig kimutatták, hogy alvászavarokat okoz, ettől viszont még több amiloid gyűlik fel az agyban. És ez a pozitív visszacsatolás felgyorsítja a mérleg átbillenését.
Mi van még?
A szív- és érrendszer egészsége. A magas vérnyomás, cukorbetegség, elhízás, dohányzás, magas koleszterinszint, mind kimutathatóan fokozza a kór kialakulásának kockázatát. Boncolási tanulmányok igazolják, hogy az alzheimeres betegek 80 százaléka szenvedett keringési megbetegedéstől. Állatkísérletek bizonyítják, hogy aerobik gyakorlatokkal csökkenthető a béta-amiloid-szint. Vagyis a szívre egészséges mediterrán életmód és étrend elősegítheti, hogy ellensúlyozzuk a mérleg átbillenését. Tehát egészen sokféleképpen megelőzhetjük, késleltethetjük a kór megjelenését. De mondjuk, egyiket sem teszik meg. Tegyük fel, hogy önök 65 évesek; van már Alzheimer a családjukban, így valószínűleg örököltek egy-két gént, melyek kicsit átbillenthetik a mérleget; éveken át mindkét végén égették a gyertyát; imádják a szalonnát; és csak akkor futnak, ha valaki üldözi önöket. Tegyük fel, amiloid plakkjaik elérték a kritikus szintet. A mérleghinta karja a földnek csapódik. Beindult a reakció lánc, önök felgyújtották az erdőt, gyulladások, gubancok és sejtelhalás következik be. Az Alzheimer-kór tünetei egyértelműek. Nem jutnak eszükbe szavak, nem találják a kulcsaikat, és nem emlékeznek, miket mondtam előadásom elején.
De talán van kiút. Még mindig van itt valami, amivel megóvhatják magukat attól, hogy átéljék a kór a tüneteit, még akkor is, ha teljesen elborítja az agyukat a tomboló betegség. Az idegi képlékenység és a kognitív tartalék segíthet. Gondoljanak csak bele, hogy az Alzheimer-kór végső soron szinapszisvesztés eredménye. Az átlagos agy, több mint 100 billió szinopszist tartalmaz, ami fantasztikus, és ebből sokat kihozhatunk. Ez a szám nem állandó. Az ún. idegi képlékenység folyamatában folyton cserélődnek a szinapszisok. Valahányszor új dolgot tanulunk, új idegi kapcsolatokat és szinapszisokat teremtünk, és megerősítjük a meglévőket. A híres Nun Study során 75 éven felüli apácák közül 678-at vizsgáltak a kutatás kezdetétől, több, mint 20 éven át. Testi és szellemi feladatokat oldottak meg rendszeresen, az agyukat pedig felajánlották haláluk után boncolása. Némelyik agyban meglepő dolgokra bukkantak a kutatók. A plakkok, gubancok és agyzsugorodás ellenére – ami kétségkívül Alzheimerre utal – egyik apáca sem mutatott alzheimeres tüneteket élete során. Ez hogy lehet? Úgy gondoljuk, ezek az apácák magas szintű kognitív tartalékkal rendelkeztek, vagyis több működő szinapszisuk volt. Azok, akik sok éven át tanultak, akiknek magas a műveltségi szintje, akik rendszeresen tornáztatják agyukat, azoknak bőségesek a kognitív tartalékai. Bőséges idegi kapcsolataik vannak tele tartalékokkal. Ezért, még ha efféle kórok veszélyeztetik is szinapszisaik egy részét, még mindig vannak extra kapcsolódásaik tartalékban, így esetleg fel sem tűnik, hogy bármi gond lenne velük. Vegyünk egy egyszerű példát. Mondjuk, alig tudnak valamit egy témáról. Pl. rólam azt, hogy LIsa Genova írt egy könyvet: „Megmaradt Alice-nek”. Ennyit tudnak rólam, semmi többet. Ez az egyetlen idegi kapcsolódásuk, ez az egyetlen szinapszis. Mondjuk, hogy Alzheimertől szenvednek. Plakkok, gubancok, gyulladás van az agyunkban, és a mikroglia felfalja azt az egy szinopszist. Ha valaki megkérdezi: „Ki is írta a Megmaradt Alice-nek-et?” – nem tudják megmondani, mert az az egy szinapszist hibás vagy elpusztult. Örökre elfelejtettek engem.
De mi van, ha többet tudnak meg rólam? Mondjuk, megtanulnak rólam négy dolgot.
Tehát Alzheimertől szenvednek, három szinapszisuk károsodott vagy tönkrement. Még mindig elkerülhetik a teljes összeomlást. Emlékeznek a nevemre.
Így a még épp útvonalak bevonásával rugalmasan viszonyulhatunk a kór következményeihez. És új dolgok tanulásával új útvonalakat teremtünk, ez a kognitív tartalék. Az lenne ideális, ha ezek az új dolgok a lehető legváltozatosabbak lennének: látvány, hangok, gondolattársítások és érzések.
Vagyis nem arról van szó, hogy fejtsünk keresztrejtvényt. Nem a már megtanult dolgokat kell visszanyerni, ez olyan lenne, mint régi, ismerős utcákon csatangolni, jól ismert környéket bebarangolni. Önök új idegi pályákat akarnak lefektetni. Alzheimernek ellenálló agyat építeni például úgy lehet, hogy tanuljanak olaszul, kössenek új barátságokat, olvassanak könyvet, vagy hallgassanak jó TED-előadást.
És ha mindezek ellenére egy napon mégis diagnosztizálják önöknél a kórt, 3 fontos dolgot tanultam meg a nagymamámtól és több tucat ismerősömtől, akik ezzel a betegséggel élnek.
1. A diagnózis nem azt jelenti, hogy holnap meghalunk. Éljünk tovább.
2. Érzelmi emlékezetünk nem vész el. Továbbra is képesek leszünk felfogni a szeretetet és az örömet. Talán nem fognak emlékezni, mit mondtam 5 perccel ezelőtt, de arra igen, hogy mit éreztek, amikor mondtam.
3. És mindannyian többek vagyunk, mint amennyire emlékszünk.
Köszönöm.”